Bírálat és szolidaritás – az Origótól Szilágyi Emőke Ritáig

Az eredeti probléma

Nemrégen publikált egy cikket az Origo Politikai kifizetőhellyé vált az MTA Prémium Posztdoktori Program címmel. (Ezt a Pesti Srácok is átvette később, érdemi módosítás nélkül.) A cikknek nincs feltüntetett szerzője, ezért egyetértek Hegedüs Bélával, aki a Recitire (az MTA BTK ITI tartalomszolgáltató portáljára) írt válaszában az Origo főszerkesztőjét, Gábor Lászlót hívta dialógusba. A probléma ott kezdődik, hogy az MTA Prémium Posztdoktori Ösztöndíjának odaítélését azzal gyanúsította meg a Gábor László vezette Origo név nélkül megjelentetett cikke, hogy az botrányosan, politikai alapon történt meg.

Rákerestem a Magyar Tudományos Művek Tárában a cikk kiadásáért felelős Gábor László nevére, de nem találtam egyetlen tudományos publikációt sem ez alatt a név alatt. A számomra elérhető források alapján úgy tudom, hogy nem rendelkezik Ph.D. fokozattal. Nem értem ennek alapján, hogy milyen alapon tudja megítélni egy tudományos munkának az értékét, ha az ehhez kellő képzettséggel nem rendelkezik? A válasz csak az lehet, hogy bár ő vállal a cikkért felelősséget, legalább egy munkatársa rendelkezik a megfelelő iskolázottsággal egy ilyen kérdés szakmai megítélésekor.

Az Origo portál online keresőjében rákerestem annak az Oláh Miklósnak a nevére, akinek a levelezését Szilágyi Emőke Rita a korábbi pályázati ciklusban majdnem 600 lapos könyvében adta közre. A keresés eredménye 11 oldal, amiből a humanista püspök egyedül ebben a most megjelent cikkben szerepelt. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a Gábor László által vezetett lap kulturális rovata a mai napig nem közölt sem hírt, sem recenziót Oláh Miklós kiadott munkájáról, amit egyébként bárki ingyen és bérmentve el tud érni ide kattintva. Úgy lenne elegáns egy bírálat, ha az a megítélt munka elolvasásával venné kezdetét. Másként szólva, amíg Gábor László nem olvassa el azt a 435 (latin) levelet, amit ez az első kötet tartalmaz és azokat nem veti össze azzal az öt kézirattal, amelyek többek között Budapesten, Lipcsében és Bécsben találhatóak meg, valamint nem tanulmányozza legalább azt a szakirodalmat, ami a bő 16 oldalnyi bibliográfiában található a könyv elején, addig, football hasonlattal élve, nem léphet az új ösztöndíj bírálatának pályájára.

A legfontosabb a lélektani probléma

Benevolens olvasóként feltételezem, hogy Gábor László és/vagy munkatársa ezt vagy ennek a munkának legalább egy részét (pl. a Ph.D. fokozat megszerzését vagy a 435 levél végigolvasását) elvégezte, amikor az MTA BTK ITI kutatójának új pályázati sikere mögött felfedezni vélt politikai hátszélről írt. A cikk kérdésfeltevése azonban még így sem (lehet) produktív. Meglátásom szerint ugyanis lélektanilag senkit sem az visz előre, hogy ha egy sikeres pályázat eredményét bárki más javára firtatjuk. Az egyedül előremutató kérdésfelvetés az lehet, hogy miért nincs több pénz a nemzetközileg kiváló eredményeket elért és az Origo cikkében kiemelt tudósok támogatására? Miért nem fordítunk Magyarországon százötvenszer több pénzt arra, hogy a kiesettek listájáról akár minden mérvadó tudós prémium posztdoktori ösztöndíjban részesüljön? Ez, ha jól számolom, 9 milliárd forint lenne, amit egyáltalán nem biztos, hogy minden évben ki kellene osztani, de ha a hozzáértő bírálók szerint mindenki érdemes rá, nagyszerű lenne, ha mindenki részesülhetne belőle. Ami a közembereknek csillagászati összeg, állami szinten nem elképzelhetetlen mérték és renteg nagyszerű kutatást lehetne egyidejűleg támogatni belőle, hogy a nemzetközi innováció és tudományosság élvonalába kerülhessünk. A közéleti újságíró étoszába egy ilyen nemes javaslat bele kellene, hogy férjen.

Az ingyenesség és fizetés kérdése

A számokhoz érve két abnormalitásra szeretném felhívni a figyelmet: az első a közpénzből elvégzett munka ingyenes hozzáférésének biztosítása, a másik az a bűvős, havi 600.000 Ft-os bruttó összeg, amit az Origo cikke Szilágyi Emőke Ritától sajnál. Egy kultúrnemzet esetében az olyan alapmunkák, mint Oláh Miklós levelezése nemcsak könyvtárak, hanem magánszemélyek gyűjteményét is ékesítené. A befektetett munka alapján a már elkészült, közel hatszáz odalas könyvnek és egy hasonló méretű második kötetnek a valós értéke, becslésem alapján legalább $300 lehetne az USA-ban, ami kb. 85.000 Ft-ot jelent a két kötetért. (Mielőtt bárki megijedne ettől az összegtől, a Brill Kiadónál, egy hasonló témájú és paraméterekkel bíró, 800 oldalas, igényes kiadású spanyol történetírói munka az angol reformációról két évvel ez előtt $253-ba került ÁFA nélkül.) Ha az adott kultúrnemzet, illetve az angol-latin kétnyelvű kiadás miatt a világ más kultúrnemzeteinek könyvtárai és magánszemélyei az elkövetkező 50 évben csak 1500 példányt megvásárolnának ebből a két kötetből, akkor az kerekítve 127 milliós bevételt jelentene. Ha ennek a bevételnek a 50%-át el is vinnék a kiadói költségek, a minden eladott példány után a kutatót megillető 50%-os jogdíj még mindig nettó 63,5 millió Ft lenne, ami időben elnyújtva ugyan, de jócskán meghaladja a most kapott, kétciklusnyi, bruttó juttatásokat. NB. az Origo cikkében, nem világos, hogy miért állapították meg a következő összeget:

Nehéz hát nem úgy értékelni a helyzetet, hogy az MTA politikai szolgálataiért cserébe tüntette ki immár másodjára Szilágyi Emőkét a magyar adófizetők pénzén, akiknek közel hatvanmillió forintjába kerül Oláh Miklós levelezésének feltárása. /Forrás: Origo.hu/

Ez azért érdekes, mert az MTA PPÖ 36 hónapon át, havi bruttó 600.000 Ft-os támogatást jelent, ami két ciklusra vetítve is 43,2 millió, tehát közel sem 60 millió Ft.

Szilágyi Emőke Rita ahelyett tehát, hogy elvégezné ugyanezt a munkát és megvásárolná a megfelelő marketingeszközöket az eladáshoz – mindehhez mindössze néhány művelt befektetőre lenne szüksége – azért, hogy kiadójával együtt jól járjon, jelenleg úgy fest, hogy egy tisztességes bérért cserébe ingyen a köz rendelkezésére bocsátja munkáját.

Ezzel elérkeztünk a bérezés kérdéséhez. Nem értem, hogy mi a különös abban, ha bruttó 600.000 Ft-os fizetése van egy Ph.D. fokozatáért összesen 22 évig tanuló (1991–2013), majd kutatóként hat éven át dolgozó nőnek ma Magyarországon? Nem szeretném más szakmák jelenkori bérezésével összehasonlítani ezt, mert anélkül is érvényes a kérdés. Úgy beszélünk erről, mint egy különleges kitüntetésről, pedig csak azért számít ilyen soknak ez az összeg, mert a magyarországi professzori fizetésekkel vetekszik. Ebből azonban nem csak az következhet, hogy a Prémium Posztdoktori Ösztöndíj a túlzottan magas juttatás, hanem az is, hogy az akadémiai pályán dolgozók (tanársegédtől a tudományos tanácsadóig) fizetése az, ami túlságosan alacsony. Az európai kutatói és oktatói bértáblák mintha inkább ebbe az irányba terelnék a józan ítélőképességet. Gábor László portálja ezt a kérdést is joggal vethetné fel a korábban említett, 9 milliárdnyi hiányzó pályázati pénzek mellett. Higgyük el, mindez még mindig nem az abnormalitás, vagy a naivitás, hanem a normalitás talaja. Összefoglalva ezt a részt Magyarország nagyon jól jár anyagi értelemben ennek a projektnek a támogatásával, a szerző és kiadója pedig közepesen rosszul.

Miért hasznos Szilágyi Emőke Rita munkáját támogatni?

Talán gyönge érv lenne azt írni ide, hogy önmagában élvezet olvasni ezeket a leveleket. Pedig így van. Egy használhatóbb példát írok ezért. Nem vagyok a korszak kutatója, de egy olyan könyv kéziratán dolgozom, amiben van egyetlen alfejezet, ami Oláh Miklóssal fog foglalkozni. Nagyjából 9-10 esetben fogok arra a kiadásra hivatkozni, aminek tehát az alapját Szilágyi Emőke Rita kutatásai képezték, illetve fogják képezni. A közpénzből végzett kutatásom során rábízhatom magamat arra az alapkutatásra, amit a kolléganő elvégzett, ezért például nem kell elutaznom Lipcsébe, nem kell beszereznem számtalan szakirodalmi tételt és nem kell hosszú órákat egy offline kiadás böngészésével töltenem, ha egyetlen konkrét szó előfurdulására vagyok kíváncsi. Ezek a megspórolt utazási költségek, könyvvásárlási kiadások és főleg munkaórák lehetővé teszik, hogy kevesebb közpénzből sokkal több munkát tudjak elvégezni. És ezzel így van minden olyan egyetemi oktató és kutató, aki azokat a publikációkat szerzi, amelyek alapján azokat a középiskolai tanárokat fogják képezni a magyar egyetemeken, akik például Gábor László leszármazottainak meg fogják tudni tanítani azt, hogy volt idő, amikor olyan nagy formátumú főpapja volt Magyarországnak, aki a kor leghíresebb emberei között Erasmusszal váltott meghitt, baráti leveleket. Latinul.

Ebből egy közgazdasági középiskola alternatív pedagógia programja ki tudná hozni azt, hogy milyen emberi értékek és milyen self-management soft skillek jellemezték Oláh Miklós esztergomi érseket, hogy el tudta érni, a 16. század Elon Muskját. A következő órán pedig már azt lehetne gyakorolni, hogy ha anno a latin, akkor ma az angol segítségével, hogy lehetne olyan leveleket megfogalmazni, aminek a segítségével megpályázhatnak egy nagyon jó céges állást felnőttként, álmaik szakmájában. A történelem, az etika, a magyar irodalom, a latin és az angol nyelv tanárai egy tematikus hét keretében gyakoroltatva ezt, olyan tudást adhatnának át Oláh Miklós levelezésének origójából kiindulva, ami GDP-re vagy legalábbis személyes boldogulásra fordítható hasznot jelent akár Gábor László középiskolás gyermekeinek is.

Végezetül a cikk konzervatív kritikájaként

Gábor László tudhatná, hogy egy magára valamit adó sajtótermék nem engedheti meg magának a névtelen gyanúsítások műfaját, ha kritikájával érdemi hatást szeretne elérni. Az a konzervatív álláspontom, kövezzenek meg ezért a szexista megjegyzésért, hogy különösen nem úriemberhez méltó ezt tenni egy nővel szemben. Kiemelten így van ez egy olyan akadémiai környezetben, mint a magyarországi tudományos élet, ahol nőként még mindig nagyon nehéz érvényesülni. Katolikus teológusként pedig az is fájó, hogy egyházam kiemelkedő esztergomi érsekei közül Oláh Miklós életművét kétkedve értékelte az Origo cikke elég jelentősnek ahhoz, hogy méltó versenytársa legyen bármely, kiváló természettudományos témának. Arról, hogy ez a könyv miért nem(csak) magyar, hanem nemzetközi kutatás, már eleget írt az MTA BTK közleménye, de ezt bárki maga is leellenőrizheti akkor, ha az online elérhető kiadványban megszámolja a magyar szavak számát. Ez nem egy kamu kutatás, hanem olyan komoly dolog, ami mindannyiunk közös javát szolgálja. A magam részéről ezekkel a sorokkal szolidaritást szeretnék vállalni az Origo cikkében név szerint említett kollégákkal és mindazokkal, akik a pályázat résztvevőiként vagy elbírálóiként méltánytalanul keveredhettek rossz hírbe.

Tudomány és igazság

Tudomány és igazság. Kép forrása Shutterstock

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s