nekrológ

Sólyom László R. I. P.

Ma hunyt el Sólyom László volt köztársasági elnök, akadémikus. Még az előtt írtam róla ezen a blogon, hogy személyes kapcsolatba kerültünk volna. Az elmúlt tizenhárom évben sok miden kiderült. Az egyik az, hogy az őt követő Schmitt Pál nem hogy a nyomába nem tudott lépni, de csúfos kudarcot vallott, amikor kiderült, hogy a doktorátusát plágiummal szerezte meg. Méltatlansága béreként mondott le. Sólyom László pedig egyre jobban visszavonult a közélettől, miközben az általa megálmodott rendszerváltás utáni alkotmányosság váratlanul gyors ütemben gyökeresen átalakult Magyarországon.

2016 és 2017 fordulóján találkoztunk először. Az apropó egy teológiai témájú szakfordítása volt. A számomra meglepő publikációs lépésről hamar kiderült, hogy milyen tiszta és nemes motivációt rejt. Személyes beszélgetéseink kapcsán sem csalódtam abban, amilyennek közszereplőként láttam: autonóm értelmiségi volt, aki magas etikai felelősségérzettel volt megáldva, nagyon szerette a családját és a kereszténységét komolyan vette. Az utolsó években már nagyot hallott, ezért voltak kommunikáicós helyzetek, amelyek akadoztak, de olyankor is alázattal és nyitottsággal fordult a beszélgető partnerei felé.

Életem egyik fontos szakmai lehetőségét, a Yale-en töltött egy évet elsőként az ő ösztöndíjának a támogatása hozta a realitás közelébe. Az a nagylelkűség és pertinencia, amellyel a kutatási tervemet támogatta, egy életen át szeretném, ha el tudna kísérni. Megtisztelő volt az az utolsó karácsonyi vacsora is, amikor a Sólyom-ösztöndíjasokkal találkozva beszélgettünk vele és egymással. Maroknyi alternatív Magyarország. Muszáj megpróbálni követni a jó példát. Requiescat in pace.

Meghalt Joseph Ratzinger

A német nyelvű modern teológia egyik utolsó alakja távozott az utolsó napján az évnek. (Jürgen Moltmann még él.) Bámulatos műveltség és teológiai koncepció hatotta át az életművét. Az ő pontifikátusa alatt kezdtem teológiát tanulni, sikk volt, hogy hosszú idő után először volt Péter utódja vérbeli teológus. Nagyon inspirált az, ahogyan Ágoston és Bonaventura életművére építve makacs kitartással nőtte ki magát a saját dogmatikai összefoglalása. Mindig lenyűgözött az, ahogy franciául gyorsabban beszélt, mint a saját anyanyelvén. Olyan helyeken és időpontokon is meghatározója volt a keresztény identitásomnak az ő teológiai stílusa, ahol és amikor nem is tudtam róla. Jelentős gondolkodó volt.

Mindez akkor is igaz, ha az elmúlt években, ahogy a tradíció szövedéke fel-felfeslett a szemem előtt, világossá vált, hogy más a teológiai út, amelyen járni szeretnék. (Azért az 1968 előtti Ratzinger még eléggé közel áll.) De annak a stílusnak, amely az első otthonom volt, az egyik, ha nem a legszakavatottabb kortárs képviselője Joseph Ratzinger volt. Teljesedjen be a reménye!

Hogyan kezdj Ratzingert olvasni? Mindenki számára könnyen befogadható, mégis lebilincselő A názáreti Jézus három, magyarul is elérhető kötete. Ezzel érdemes kezdeni. Aztán a Bevezetés a keresztény hit világába lehet a második már elmélyültebb lépés. Aki ezt a kettőt meghódította, a többi Ratzingert is megtalálja.

Tarjányi Zoltán nekroposzt

Tegnap délután kaptam az automatikus levelet a Neptunból:

Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatjuk, hogy Katolikus teológus (HONH-T) képzésén, 2014/15/1 féléven
a ‘HXXERO0005AX-Erkölcsteológia III. Az erkölcsi erények’ tárgyhoz tartozó Kollokvium eredményére Jeles (Bejegyzés dátuma: 2015.01.05.) lett beírva 2015.01.05. napon!

Tegnap hajnalban a tárgyat tanító Tarjányi Zoltán meghalt. Az általa meghirdetett első vizsgaidőpont ebben a szemeszterben a mai volt. Mielőtt beértem volna az Egyetemre, már hívott az egyik évfolyamtársam, hogy helyettesíteni fogják a professzorunkat. A metrón nem értettem elsőre, hogy miért, hiszen a betegsége óta sokszor helyettesítették. Aztán végre ki tudtam venni, hogy mit mondanak a telefonban.

Előtte való este még 1-kor az általa írt morál könyvet bújtam. Aztán jó ideig nem jött álom a szememre. Reggel viszont nehezen ébredtem. Ő, vélhetően a kettő között, hazatért az Emberszeretőhöz.

Dékán volt, amikor felvételiztem a teológiára, ezért a szóbeli felvételimet ő vezette. Emlékszem a szavaira: szeretettel látjuk szeptembertől. Korábban olvastam egy könyvét már (Misekalauz), amit éppen vasárnap vettem ismét a kezembe, hogy átlapozzam, mint jó emlékű olvasmányt. Másodévesen ismét személyesen találkoztunk, amikor Leuven miatt egyéni tanrendet kértem, gondolkodás nélkül jóváhagyta. Végül negyed és ötödévesen morálisból. A sok betegeskedés miatt leginkább az utolsó félévben hallgattam az óráit. Nem értettünk egyet a kiindulási alapoknál, sokszor türelmetlenül és rátartian kritizáltam magamban és mások előtt az álláspontját. Meggyőződésem szerint nem alaptalanul, de mégis ekkora hévvel? Negyedikben az egyik óra elején kérdést tettem fel, nagyon antipatikusan hárította el a választ. Akkor túlzottan is leírtam magamban mint pedagógust. Pedig az utolsó időkben is tudott olyan órákat tartani, ahol jól éreztem magamat. És a könyve, amit tegnap éjjel olvastam ki, jobb, mint az előadások alapján az várható volt. Vegyes ez az egész. Most őszintén csak azért imádkozom, hogy ragyogja be az örök Világosság a halál utáni életét! Requiescat in pace.